|
|
Szombathely, 1942. |
|
Szombathelyen születtem (1942), de Szekszárdon jártam iskolába 1948-1960
között. Apám régi szekszárdi családból származik, szívesen fogadta a
megbízást hogy az alakuló OTP vezetője legyen. Akkor (1948) hárman voltak,
amikor nyugdíjba ment mint az OTP Tolna megyei fiókjának igazgatója, több
mint 120 munkatársától búcsúzott.
Garay-gimnazista koromban képtelen voltam "hivatást" választani. Sokminden
felmerült, de leginkább az Orvosegyetem és az álom, hogy ipari formatervező
legyek. Akkoriban két helyre lehetett továbbtanulásra jelentkezni, ha az
egyik művészeti pálya volt. Az Iparművészeti Főisolát és a Pécsi
Orvosegyetemet választottam. Az Iparművészetin egy hétig tartott volna a
felvételi Pesten - és ugyanazon hét szerdájára hivtak felvételi vizsgára
Pécsre. Apám "nem akart beleszólni az életembe", de azt elárulta, hogy
Pécsre "van protekciód fiam, Pestre viszont nincs". Igy lettem az
idegtudomanyok kutatója es vagyok a kutatói pályán - faragással, véséssel
csak ráérő időmben foglalkozom. Egyre többet mint korábban, amikor a
kutatás dominált.
Módszeres tanulmányokat sohasem folytattam, de még Szekszárdon a Garay
Gimnáziumban Lázár Pál tanár úrtól sokat
tanultam a művészi munkáról és magatartásról úgy általában. Rendszeres,
fegyelmezett (műszaki) rajzra viszont Wallacher Laszló tanított, szintén a
gimnáziumban. Mindketten nemcsak tanítottak és segítettek, hanem könyvekkel
is tágítgatták látókörömet.
Egyetemi éveim során több barátom volt Pécsett (Szentágothai Klára, Bocz
Gyula, Czakó Csaba, alias Gábor, Dombay Győző, Fürtös György, Kircsi László,
de Rétfalvi Sándor is, miután Pécsre kerult), akik művésznek tanultak, vagy
csak érdeklődtek és tudtak valami olyat, amit én is meg szerettem volna
tanulni. Megfordultam Lantos Ferenc iskoláiban, de csak esetenként. Nem
nagyon érdekelt az "elismerés", barátaim véleménye elég volt. Kiállítást
csak az elmúlt 1-2 évben szerveztek dolgaimból az Egyesült Államokban
(Baltimore MD, Brattleboro VT), fényképes formában is csak egyszer mutatkoztam
be a PTE Egyetemi Újságjában.
Könyvekből, képekről és - ahol lehetett -, eredetiben csodált alkotásokból,
alkotásokról tanultam, lestem el, amennyit tudtam. Kedvenceim például Arp,
Gabo, Hepworth, Moore, Pevsner, de "a régi görögök" vagy Canova és Michelangelo is.
Az első követ (nagy durva homokkő, eredetileg egy kidobott pincelépcső),
vagy negyven éve, még egyetemista koromban egy forró nyári szünetben
faragtam Babits Mihály utcai házunk udvarán. Belém égett a kő alakításának
konok dühe, elszenvedtem a sérüléseket, az ügyetlenség következményeit és
végleg megmaradt a "megcsináltam" öröme is. Ma már nincs meg az a kő, nagy
volt és nem illett panel lakásunkba. Fafaragás inkább, azt lehetett magammal
vinni kirándulásokra és farigcsálni, amikor nem volt kedvem olvasni, az első
elég ügyetlen munkám ma is itt lóg a falon a computer mellett. Az első
márványdarabhoz 1981-ben jutottam, Marseille egy szép kerületében, egy
tengerparti villában, ahol a külföldi kutatók szálláshelye volt, és
felújították az ebédlő padlózatát. Kisebb-nagyobb féldrágaköveket most is
vásárolok az ásványokat és egyéb szép holmikat árúsító üzletekben. Megveszem
a törött, sérült, és ezért eladhatatlan onyx tárgyakat - és átalakítva
használom anyagként. Hulladék márványt sirkövesektől, építkezések kidobott
anyagmaradékaiból szedek fel, vagy cserélek faragványaimért.
Terveim vannak, indíttatást kedvenceim művei adnak, némelykor évekig érlelődik
a megkezdett kő, máskor 2 hét alatt "készre" csinálom, egyre könnyebben, mióta
kisgépeket vehettem magamnak a kéziszerszámok mellé. De az eredeti terv szinte
sosem valósul meg, ahogy az anyag szervezi a teret kezemben, úgy formálódik és
bomlik ki, alakul át, amig egy bizonytalan pillanatban "késznek nyilvánítom" -
mert elígértem odaadni és eljött a határidő, vagy mert máshoz támad kedvem.
Némelyiket sok év után újra kézbe vettem, alakítottam kicsit - vagy nagyobbat - rajta,
ha például eltört időkozben.
Szerintem a szobor elsősorban forma anyagával együtt, ahogy szervezi a
teret és fürdik a fényben. Interaktív, élő és időben-fényben változó. Nem
tudok, nem akarok "ábrázolni", legfeljebb sejtetni, sugallni, emlékeztetni -
és emlékezni.
Volna még mit mondanom, de ez is sok, ha a munkáim nem beszélnek. Néhány
gondolatom egy nemrég született írásomból is kiderül.
A kíváncsiak megtalálnak e-mail útján,
telefonálni nem szeretek, az írás-levelezés meg kimegy már a divatból lassan.
Czéh Gábor