"Az életre keltett fa
Mözsön, a Szent István u. 10-es ház kapujában egy bartáságos, hamuszínű
kutya üdvözöl, az udvaron ezüstszínű burma macskák hízelkednek, az
előtérben pedig kacagó gerle ad turbékoló-bugyborékoló hangokat. A
kellemes fogadtatást Határ Józsi bácsi végtelen szivélyessége,
vendégszeretete tetézi. Azonnal odavezet készülő munkájához. Egy
csónakban ülő halász félig faragott alakja kezd kibontakozni a fa
szoritásából. A nappaliban a fal mentén egy polc megrakva gyönyörű
faragásokkal. Egy egész élet felhalmozott kincsei - többnyire 30-40
cm-es szobrok, munkás emberek, kihaló félben lévő (mert nemcsak
madárfajok pusztulnak ám ki, hanem az embertípusok, mesterségek is a
technika áldozatául esnek), lassan a múlt homályába vesző mesterségek,
elmúló embertípusok, megannyi karakter fába faragva. Megörökítve a vidék
minden jellegzetes, ősi mestersége. Halászok bárkában, hálóhúzás közben,
feszülő izmokkal, egy halász varsával, nagybajuszos, kucsmás juhász a
kutyájával, teknővájó cigány, arató munkások, marokszedő, kaszát fenő
paraszt jellegzetes pózban, de szívét gyönyörködtető a kenyeret magához
szorító paraszt, tengelici parasztasszony, pákász, sót cipelő legény,
cigány házaspár, elöl az ember, batyu a vállán, picit meggörbül, mögötte
pipázó felesége.
- Józsi bácsi, a szobrai arról
árulkodnak, hogy emberismerő, emberszerető és nagyon jó megfigyelő. Élő
személyek ihlették?
- Igen, szeretem kikérdezni az embereket, minden érdekel.
- A családban van még művész?
- Igen. Az öcsém festőművész, Budapesten él.
Rengeteg emléket vesz elő, újságcikkek a festőművész öccséről, egy
halom cikk Határ Józsi bácsiról, a faragó népi iparművészről.
- Szeretném hallani az egész élete
történetét.
- 1921. április 26-án születtem Alsólipnyicán - Árva megyében, ma
Lengyel terület. Apám 1922-ben Faddra került csendőrtisztnek. Felsőbb
iskoláimat Szekszárdon, a Garayban végeztem. Emlékszem, az első
faragásom egy fekvő oroszlán volt. Az iskola elvégzése után a faddi
községházára kerültem, adóüggyel, közellátással foglalkoztam. De nagyon
vonzott a katonai pálya. Így 41-ben elmentem hadapród iskolába és 44-ig
szolgáltam. Nehéz idők jöttek, borzasztó dolgokat éltem át, a nyilasok
átvették a hatalmat, kötelezni akartak bennünket is, hogy esküdjünk fel
nekik, de közülünk senki nem volt hajlandó. Így Csornára kerültünk, és
életünk állandó veszélyben forgott; hányódtunk erre-arra, Ausztriában
fogságba jutottunk. De sokszor visszagondolok, hogy sikerült életben
maradnom, mit ettünk, máig sem tudom. Másfél évig senki nem tudta,
élek-e, halok-e. Csonttá soványodva, tetvesen, nagy szakállal jutottam
valahogy haza, de sokan meghaltak, vagy Szibériába kerültek. Budapesten
a Honvéd kórházban ápoltak, apám feljött értem, nem ismert rám, olyan
állapotban voltam. Ennyi szenvedés után végre visszakerültem Faddra,
megalakult a paksi Rendőrkapitányság, ott alkalmaztak, 46 végén "B"
listáztak.
- Az mit jelent?
- Hogy politikailag nem vagyok megfelelő. Azért, mert nyugaton fogoly
voltam. Később Fadd községben a községi elöljáróság adóvégrehajtónak
nevezett ki. Bárki megmondja még ma is, mindig irgalmas voltam az
emberekhez. 47-ben óriási dolog történt, beleszetettem egy mözsi
óvónőbe, Werner Emíliába, Gyönyörűszép lány volt, 48. május 9-én
esküdtünk, két gyerekünk született, egy lány, egy fiú, és két unokával
ajándékoztak meg bennünket. Harminchat évig rendkívül boldog házasságban
éltünk, szegény feleségem, Emikém 8 éve hagyott itt örökre. De folytatom
az életem történetét. Faddon 49-ben megszünt az állásom, és állás nélkül
maradtam. Az 50-es években javában folyt a káderezés. A faddi párttitkár
azt mondta, politikai múltja van. - Maga végreható volt! - szó szerint
ezt mondta nekem. Végül aztán csak felvettek pénzügyi előadónak egy
Szabaton nevű kis település állami gazdaságában, ott négy évig
dolgoztam, akkor jobb ajánlatot kaptam Szekszárdon a terményforgalmi
vállalattól. Minőségi ellenőrként kaptam állást, később belső ellenőr
lettem.
Elégedetten tekintek vissza. Kiváló Dolgozó kitüntetést kétszer kaptam
a jó munkámért.
- Mikor találtak egymásra, a
fafaragás és Józsi bácsi?
- Azt hiszem, mindig is bennem volt, születésemtől fogva, a vállalatnál
is én végeztem az összes dekorációs munkát. Egyszer egy 4 méteres Lenin
arképet is festettem, meg mindent, nagyon elégedettek voltak az
ünnepségekre készített dekorációkkal.
- De úgy igazán mikor keltette
életre a fát?
- Azt hiszem a feleségem ihletett, kérdeztem tőle többször, mit
csinájak? Azt válaszolta: Fúrjál-faragjál. Első munkám apósomnak egy
vadászkutya-fejes szipka, olyan jól sikerült, hogy azontúl éjjel-nappal
faragtam.
- Mikor nyerte el a népi iparművész
címet?
- A barátaim unszolására bemutattam Steig Pista bácsi fazekasnak,
szintén népi iparművész és Krassai Gyula segítségével kiállításra
kerültek a munkáim. Majd Budapestre a Kecskeméti u. 13-ban vittem a
munkáimat, ott egy 7 tagú zsűri értékelte (Népi Iparművészeti Tanács),
így lettem elismerve hivatalosan is, faragó népi iparművésznek,
1963-ban.
- Hogy él nyugdíjasként?
- Nagyon aktív vagyok, szeretek dolgozni, igyekszem egészségesen élni,
nem dohányzom, nem iszom, jók a reflexeim, az unokámmal tollasozom, 85
óta vagyok ülnök a megyei bíróságon, az is elfoglaltság. Bántani csak az
bánt, hogy senki nem figyel rám, nem vesznek tudomást a munkáimról ,
nincs egy szervezet, egy közösség, ahol megjelenhetnénk. Régebben
érdekelte az embereket minden, ma nagy a közömbösség."
Burlász Magdolna: Az életre keltett fa
Tolnai Népújság, Tolna és környéke rovat
1992.augusztus 29.
Szomorúan értesültünk a hírről, hogy Határ József fafaragó népi
iparművész 2004. április 29-én, 3 nappal 83. születésnapja után itthagyta a
földi világot.
Emlékét szeretettel megőrizzük.
|
