Hohmann Mátyásné Holecsek Erzsébet születése óta Bátaszéken él.
Szülei 5 holdas kisparasztok voltak, gazdagnak a 20-25 holdasokat tartották, így Ő
leánypajtásai közt szegénynek számított. Mindegyiknek több rend ruhája volt.
Gazdagnak számított az, akinek 4-5 rend ruhája volt.
Sok tehenet hajtottak el a szekszárdi vásárba, hogy utána az ára drága és cifra ruha
formájába az eladósorban levő leány derekán ringjon.
Erzsike néni a 6 elemi elvégzése után egy bolgárkertészetbe helyezkedett el dolgozni.
Ekkor már a keresetéből Ő is vásárolt magának, szép és értékes ruhákat.
Ahogy teltek a munkával a hónapok, úgy telt a szekrénye az akkor divatos holmikkal.
1941. október 9-én férjhez ment, az esküvő után kivetkőzött a népviseletből,
polgári ruhába kezdett járni. A ruhákat eladta, melyeknek akkora értéke volt,
hogy a polgári öltözékét az árából bőven fedezni tudta. Körülbelül az akkori
viszonyoknak megfelelően a ruhák értéke felért egy fél ház árával.
Akik megvették, két leányt öltöztettek fel belőle.
Közel húsz éve öltöztet Erzsike néni népviseleti babákat.
|