Bátaszék, 1909. - Szekszárd, 1993.
Kiállítások:

"1909. november 30-án született Bátaszéken.
Bognár ősei példájára ő is a bognár szakmát választotta mesterségként, tehát ismerte és szerette a fát.
Négy évig hajós is volt, melynek emlékét a faragásai is megőrizték.
Gyermekkorában Bellák Sándor rajztanár hatására "festő szerettem volna lenni - mondotta -, de apám elvadított ettől a törekvésemtől."
Huszonhét éves korában elkezdődött a központi idegrendszerének fokozatos bénulása, amely a kezének deformáltságában is megnyilvánult.
1960-ban kezdett el faragni, s nála ez a tevékenység életben tartó terápiát jelentett.
"Egyedüli orvosságom a faragás. A magam örömére faragok. Már régen nem lennék, ha ez nem volna" - mondotta 1985 telén.
Legkorábban botokat készített, fogóját plasztikai igénnyel megoldva, például halat bekapó kacsafej ábrázolásával. Ezt követték a körplsztikában kivitelezett állatábrázolások. De hamarosan áttért a kisméretű embertípusok ábrázolására, amelyből életében több százat készített. Ezek korábban keményfából - körte, dió és alma, valamint juharból, galagonyából és kecskerágóból készültek. Élete vége felé azonban már csak a puhafa faragására tellett erejéből.
Az embereket sohasem portré igénnyel faragta.
Főként a paraszti élet ellesett pillanatait merevítette szoborba, pásztorokat, embereket bottal és tarisznyával, paraszt embereket maguk elé kötött köténnyel, emberpárokat, anyát gyermekével, halászokat és iparos embereket, de sohasem naturális ábrázolással, hanem tömörített összegzéssel."

Bánszky Pál: A képzőművészet vadvirágai c. könyvből

Nevelt lánya egy kis helyi múzeumban mutatja be Horváth Imre fafaragó munkáit Kozármislenyben, a Móra Ferenc u. 43. szám alatt. Előzetes bejelentkezéssel a gyűjtemény megtekinthető.

Kapcsolat: Vámosi Istvánné

Kozármisleny
Móra Ferenc u. 43.
7761
Telefon: +36 72/371-235 Mobil: +36 20/616-5600 E-mail: vamosianci@citromail.hu


Fotó és összeállítás: Rühl Gizella képfeldolgozás: Hollendus János