László Gyula: Simsay Ildikó kiállításáról - Csepel Galéria

... Ami a kifejezést kereső "belső hang"-ot illeti, az - feltehetőleg egyelőre - több irányban keresi önmagát. Tartalma a rémület határán bontakozó látomásvilág. Ez hol egészen "látványhű" ("Élők és holtak", "Kokoschkás csendélet"), hol szenvedélyes mozgásokat kavar ("Gyermekkori emlék"), hol pedig a vörös szín árnyalataira felelő kiegészítő színek tompított visszhangjában ("Cirkusz") talál mese-szerű világra.
Nem kétséges, hogy a fiatalkor "őszintén megjátszott" rémületképzetét felváltja majd az élet egészséges humánuma. De a kísérletezés, a tájékozódás, az ismerkedés a festés és festészet lehetőségeivel természetes velejárója a fiatalságnak. Azonban - s ez jelzi képességeit - a különböző módon fogalmazott képeit mégis egységbe fogja a folthatás biztonsága. Mindegyik képének "ütése van" (nyilván éppen ez az "ütés" volt a kép egyik indítója).
Ez a kiállítás egy induló művészpálya sokat ígérő nyitánya; hogy mi lesz a folytatás?

Nem jóslás, hanem bizalom kérdése...

(Művészet, 1971. 8. 38-39.)