Lovas Csilla muzeológus megnyitóbeszéde a Garay 8 Kapualj Galéria 2004. november 4-i fotóreprodukciós tárlatán
A régi szekszárdiak még emlegetik a vasútállomás falfestményeit, melyek a városba érkezőket fogadták. Közülük jónéhányan bizonyára a festőre is emlékeznek: Szabó Dezső a 20. század első felének kedvelt és elismert festője volt Szekszárdon.
Hiszem, hogy a múló idő kegyetlen rostájának ellent mondva akadnak még családok, melyek őrzik a nagy- vagy dédszülők Szabó Dezső által festett képeit. Legújabb példa erre, hogy Mészöly Miklós édesanyjának, a Szekszárdon csak a szép Szászy-lányként ismert Molnár Sándorné Szászy Jolánnak harmincas évekbeli reprezentatív portréja is Szabó Dezső munkája.
Szabó Dezső 1888-ban született Siklóson. Családja 1897-től élt Szekszárdon, édesapja a szekszárdi állami gimnázium tanára volt. Maga is itt érettségizett 1906-ban. Művészeti tanulmányait a Képzőművészeti Főiskolán kezdte. 1910-ben rajztanári oklevelet szerzett. Ekkor állt a nyilvánosság elé először képeivel a Nemzeti Szalon Téli tárlatán. A tehetséges fiatal Ferenczy Károlynál folytatta tovább tanulmányait. 1911-14 között a müncheni akadémián tanul az egyik legnagyobb német festő, Franz Stuck kilencven pályázó közül csak két fiatalt fogadott tanítványául, az egyik Szabó Dezső volt. Szabó Dezső meg is hálálta a bizalmat, két akadémiai pályázaton nyert kitüntetést. A mester kedvenc tanítványa számára ingyenes műtermet eszközölt ki a bajor államnál. Így az akadémia által fizetett modellek s az akadémia kosztümtárából kölcsönzött ruhák felhasználásával nyugodtan dolgozhatott. Ekkor már a müncheni tárlatokon is eredményesen szerepelt, három festménye kitüntetést is nyert, köztük egy életnagyságú női akt. Az akadémiai ösztöndíjat hét évig élvezhette volna, a történelem azonban közbeszólt. 1914 nyarán hazatért Magyarországra, némi pihenésre, hamarosan kitört az első világháború. Szabó Dezső géppuskás tisztként 36 hónapot töltött a fronton.
A háború után a német akadémia újra felajánlotta az ösztöndíjat, a festő azonban nem tért vissza Münchenbe. Budapesten próbált egzisztenciát teremteni. 1922-től a Műcsarnok minden időszaki tárlatán részt vett, a budapesti lapok elismeréssel írtak műveiről.
Műterem hiányában azonban nem tudott a fővárosban maradni, hamarosan visszajött Szekszárdra. Nem szakadt ki azonban a pesti művészeti életből, munkássága elismeréséül a Képzőművészeti Társulat törzstagjává választotta. Sokszor kérték fel bíráló bizottsági tagnak a társulat évenkénti kiállítási zsűrijébe.
Szekszárdon először kiállításon a Tolnavármegyei Közművelődési Egyesület Képkiállításán 1924-ben mutatkozott be idősebb pályatársai: Garay Ákos és Miklósi M. Ödön társaságában. A kiállítók munkásságát méltató Bodnár István soraiból azonban a magyar művészsors is felvillan: miközben Szabó Dezső képei ekkor már eljutottak Németország mellett Svéd- illetve Csehországba, de Ausztriába, Hollandiába, Szerbiába, Romániábais, Dél-Amerikában pedig egy Buenos Aires-i kiállításon elsöprő sikert arat műveivel, ugyanakkor szülővárosában még egyetlen festményt sem tudott eladni.
Első Magyarországi díját egy sárközi leány portréjával nyerte 1929-ben. Szívesen festett tolnai népi életképet. 1937-ben a vasútállomás három nagyméretű falfestményének megbízását pályázaton Miklósi M. Ödön előtt nyerte el. A Szekszárdi vásár, Szekszárdi szüret és a Sárközi vasárnap című falfestményeknek hiteles fotóját vagy vázlatát sem őrizzük a múzeum képzőművészeti archívumában, ami valljuk be, több, mint kínos.
A modelljei személyiségét érzékletesen megjelenítő portrék mellett különleges az a néhány önarckép, melyet a művésztől ismerünk. Az 1940-es önarcképen festőpalettával a kezében egy melankolikus művészt látunk. Ismerünk azonban két korábbi portrét, melyben a művész a vízszintesen előre nyújtott jobb kezében poharat tart. A kar perspektívikus rövidülésben való ábrázolását a mesterségbeli tudás reprezentációjának tekinthetjük. A színes népi életképek mellett vibráló fényekkel teli tájképeket és gyümölcs- ill virágcsendéleteket festett. Élettel teli női aktjai a hazai kiállításokon is sikert arattak.
Szabó Dezső utolsó kiállítása tudtommal 1974-ben volt, emlékezve az 1971-ben elhunyt festőművészre. Azt hiszem itt az ideje, hogy újra felfedezzük elfeledett festőnket, melyhez ez a tárlat legyen az első lépcső.
Képes beszámoló a kiállítás megnyitójáról