TOLNA MEGYEI MŰVÉSZETI OLDALAK
Események

Vissza a TolnaArt oldalra
Vissza az eseménynaptárhoz






2004. április 28.
Walter Gábor
festőművész kiállítása
Időpont: 2004. április 28. 16 óra
Helye: Tamási, Tamási Galéria
Megnyitja: Frankné dr. Kovács Szilvia, a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke
Megtekinthető: 2004. május 23-ig, naponta 14-18 óráig, hétfő szünnap.


Walter Gábor
1963-ban született Sopronban.
Általános és középiskoláit Kecskeméten végezte, ahol ma is él és alkot.
A szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola rajz-földrajz szakának elvégzése után rövid ideig pedagógusként tevékenykedett.
1988 óta kizárólag festészettel foglalkozik. Művészetében meghatározó jelentőségű a Zebegényben eltöltött hat nyár, ahol Szőnyi István egykori tanársegédjének, Jets Györgynek szekciójához tartozott.
Ezen kívül hatottak rá az alföldi tájképfestészet nagyjai (Tornyai, Bozsó János) is.
Rendszeres résztvevője a tiszakécskei, keceli, nagykanizsai, békési alkotótáboroknak.
Munkái megtalálhatók az esztergomi biennálén, a hódmezővásárhelyi őszi tárlaton és más országos és megyei fórumokon.
2000 óta tagja a MAOE-nak.
Két éve foglalkoztatja a zene és a festészet kapcsolata. Ennek hatására születtek -főleg a jazz világából- származó képei, amelyek hangulati és érzelmi kötődést mutatnak be a zene és a zenészek iránt.
Mindkét műfajban helyet kap az improvizáció, a művészi szabadság és a kompozíció.
.

Az oldalt összeállította és a megnyitón a fotókat készítette: Rühl Gizella