Szekszárd, 1953. január 24. - Bp., 1991. április 8.

1972-ben hajózási szakközépiskolát végzett Budapesten. 1972-től volt autószerelő, gépkocsirakodó, biztosítási ügynök, segédmunkás, képesítés nélküli tanító, üzemi népművelő.
1977-83-ban elvégezte a KLTE magyar-történelem szakát. 1978-tól publikál.
1983-tól szabadfoglalkozású író.
1988-91-ben a Hitel szerkesztőségének munkatársa,
1990-től országgyűlési képviselő volt.
Bemutatták A cella c. monodrámáját (1983) és Mélyrepülés c. zenés tragikomédiáját (1986). A népi irodalom hagyományához kapcsolódó, látomásos, expresszív prózát írt.
A korszak dinamitos (ál-) lelkesedése küzdelemben állt, s nem bírt az alakuló tudatokban a korszak embereinek csalódottságával, sötéten látó kétkedésével.
Azután következett az 1956-os ősz. Három hét iskolaszünet, s ez idő alatt áttekinthetetlen, de az idegrendszerekben már kitörölhetetlen nyomot hagyó, érvényes értelmezésre azóta is hiába váró zűrzavar: a nemzedék első és utolsó közvetlen történelemélménye. Mint egy álarcosbál végén, egyszerre eltűntek az igazi arcvonásokat addig takaró maszkok, pillanatok alatt megváltozott az ismertnek vélt világ, a valóság átvérzett az ideológia szorítókötésén.

Talán nem is a tüntetések és felvonulások, talán nem is a rádióban elhangzott proklamációk, a Budapest utcáin dördült sortüzek, akasztások, lincselések, a szövetkezetek állatait, szerszámait, gabonáját lefoglaló és szétosztó parasztszabadcsapatok dühe, talán nem is a tulajdonképpeni események voltak a nemzedék akkori kamaszainak meghatározó s máig feldolgozatlan élményei.
Talán nem, talán még ekkor sem közvetlenül a történelem. Hiszen ezek a kamaszok nem tudták, milyen korszak végére érkezett az ország. Megélték a saját családjuk szűkölködését és keseredését, megfigyeltek ökölrázó férfiakat a transzparensek árnyékában, látták és hallották az új világ apostolait rikácsolva átkozó nagyanyjukat, de igazában nem is sejtették, mi történt.
Nem értették a Rajk-per utáni sokkot, nem tudtak a szövetkezetbe pofozott parasztság országos nyomorúságáról (csak arról az örömhírről értesültek, hogy a mezőgazdaság döntő hányada a szocialista szektorhoz tartozik), nem ismerték a sztahanovista módszer lényegét, melynek eredményeként egy munkás (akiről írtak az újságok) négyszáznyolcvan százalékra, tizenöt pedig (akikről nem írtak) hatvan százalékra teljesítette a normát, nem tudtak a hortobágyi internáló táborokról, amelyekben szögesdrót mögött lakott a társadalmi önismeret, senki sem tanította meg őket arra, hogy az osztályharc sikeres megvívásához nemcsak a hangzatos jelszó, hanem az idejekorán megtett feljelentés is nélkülözhetetlen fegyver, nem sejtették, hogy jelentős íróink, költőink légiója hallgat meghasonlottan, ha ugyan nem fenyegetetten, hogy hét éven át mint pesszimista s így ellenséges tendenciájú darabot, tilos bemutatni
Az ember tragédiájá-t, hogy miközben Bartók és Kodály munkássága nyomán a magyar "magas" műveltség szerves részévé válik a parasztkultúra, nemző közegében, a faluban utolsó maradványai is felmorzsolódnak, hogy a kiábrándultságot, a meghasonlottságot és a félelmet kiabálják túl az egyre rekedtebb tapsoló-éljenző kórusok. Nem tudták tehát azt, hogy honnan erednek az októberi szobordöntő haragok.
MEGJELENT MŰVEI
 

 

 

 

 

Síremléke Szekszárdon, az Alsóvárosi temetőben