TOLNA MEGYEI MŰVÉSZETI OLDALAK
Események

Vissza a TolnaArt oldalra
Vissza az eseménynaptárhoz






2002. május 17.
Kisfaludi István
fotóművész "Az én Ceglédem" című kiállítása
Megnyitó: 2002. május 17. 11 óra 30 perc
Helye: Vármegye Háza aulája, Szekszárd
Megnyitja: Sós János, Cegléd polgármestere és Kocsis Imre Antal, Szekszárd polgármestere
Közreműködik: Dobozi Réka fuvolaművész
Megtekinthető: 2002. május 31-ig.

    "1948. május 23-án születtem Szolnokon. Tehát szolnoki születésű, de ceglédi vagyok.
    Ahogy visszaemlékszem, a fotózás iránti szeretetet édesapámtól örököltem. Igy a középiskolai tanulmányok után két évig fotózást tanultam Budapesten, majd három évet érintő katonai szolgálatomat a Hazáért című képes katonai hetilapnál töltöttem, ahol mély benyomást tett rám Markovics Ferenc fotóművész, aki abban az időben a fotó rovatot vezette, egyébként ceglédi származású.
    Ezután néhány évre elkanyarodtam a filmes pálya felé. A Magyar Televíziónál töltött évek alatt sikerült elsajátítani a világítástechnikát. Megint meg kell említenem egy nevet, Wolf Antalét, akitől igen sokat tanultam.
    Tíz év után újra Ceglédre kerültem és azóta is elsősorban riporteri munkát végzek. Jelenleg a Ceglédi Kék Újság riportereként és a CVTV operatőreként próbálom képekben megfogalmazni mindazt, amit látok.

    Kisfaludi István fotóriporter"
    (Az alkotó "Hétköznapok" című kiadványából)
Képes beszámoló Kisfaludi István 2003. május 28-án Szekszárdon megrendezett "Ecuador - Az Andoktól a dzsungelig" című fotókiállításának megnyitójáról

Az oldalt összeállította és a fotókat készítette: Rühl Gizella